Evezőstúra a Tiszán – kissé más szemszögből

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nemzetközi Tisza-túra. Aki nem tudná, Ukrajna függetlenedését és a határok átjárhatóságát követően magyar túrakenusok és kajakosok kitalálták, hogy minden évben végigcsorognak a legmagyarabb folyón. A kemény mag persze a túra Bustyaháza–Szatmárcseke közötti szakaszát, és az ezzel járó vadvízi életérzést preferálta. Évekig legendának számított ez a túra, ám ahogy országunk haladt előre a demokratizálódás és az európai integráció „dicső” útján, úgy vált egyre kilátástalanabbá a megszervezése.

Megnehezedett a nyíltvízi határátkelés igénylése, az erdőkitermeléseknek köszönhetően hektikussá vált a vízállás, no és a szemét is megszaporodott az ártereken, a jelenlegi, egyre romló közbiztonságról már nem is szólva. Szóval ember legyen a gáton, aki most Magyarországon belevág egy kárpátaljai evezőstúrába, de szerencsére vannak üdítő kivételek.

Nemrégiben például nyáregyházi (Pest megye) reformátusok gondoltak egy nagyot, és Isten kegyelmében bízva – no meg szárazon tartva a puskaport – belevágtak egy kárpátaljai „nagyonvadon” tiszai evezőstúrába. Kelemen Norbert tiszteletes, aki egy kis időre a palástot evezőstrikóra cserélte, Tiszapéterfalván mesélt a túra motivációjáról és arról, mit adott a nyáregyháziaknak a Tisza ma Kárpátalján.

– A reformáció 500 éves jubileuma adta az ötletet, hogy látogassuk meg Tisza-parti barátainkat és hitsorstársainkat egy rendhagyó evezőstúra során – ecsetelte a tiszteletes –, és ehhez a lényegi segítséget és támogatást egykori évfolyamtársam, Zán Fábián Sándor, Kárpátalja református püspöke adta. Közreműködésének köszönhetően 24 magyarországi társunk mellett 4 fiatalember Mezőváriból is csatlakozott hozzánk, mi több, hárman Técsőről is bevállaltak egy szakaszt Técső és Nagyszőlős között.

– Milyen távot terveznek teljesíteni?

– Técsőről indultunk és majd Gergelyugornyáig lapátolunk. Sajnos Tiszújlak–Tiszabecsnél a nyíltvízi határátkelés megszervezése nem sikerült, ezért Tiszapéterfalvát követően közúton kell „átcuccolnunk” a felszerelést Magyarországra, de ez mit sem von le az élményből.

–  Mit tapasztaltak Kárpátalján?

– Elsősorban az összetartozás élményét. Elképesztően tetszett, hogy az olyan szórvány magyar településeken, mint Visk vagy Técső milyen kedvességgel fogadtak bennünket. Tetszett az a fegyelem és rend, mellyel a viski reformátusok megszervezték közösségüket és az, hogy nemcsak a nyelv, hanem a református hit is összetartozást kovácsol köreikben.

– Időlegesen a szószéket cserélte a kenu evezőspadjára. Hogyan egyeztethető össze a két dolog?

– Nézetem szerint Istenhez a szabad természetben éppúgy közel lehet kerülni, mint a templomban. A túra során például ténylegesen embert próbáló viharba is belefutottunk, és ilyen körülmények között bizony megtapasztalja az ember porszemnyi mivoltát. A folyó és az erdő is lehet templom, ahol rá lehet lelni hitünkre és Istenünkre.

– Széchenyi Zsigmond írta, hogy „az erdőt magányosan járó vadászember találkozik leghamarabb Istennel, ki minden ellenkező híresztelés ellenére ma is gyakorta járja a magyar pagonyokat”. Igaznak tartja ezt a mondást?

– A legteljesebb mértékig! A természet minden rezdülésében meg lehet találni a Teremtő keze munkáját, és ez beszél olyan szépen hitről, Istenről, magunkról, mint a Biblia legszebb sorai.

Matúz István