Vízitúra Bustyaházától Tivadarig – kenuval a Tisza kárpátaljai szakaszán a Reformáció kezdetének 500. évfordulója kapcsán

Gyülekezetünkben több mint 20 éves hagyományra tekint vissza a vízitúrázás. Idei evezős táborunkat a Tisza kárpátaljai szakaszára szerveztük. Célunk a Reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a kárpátaljai református testvérek megismerése és a velük való kapcsolat kiépítése volt. A tábort hosszas szervező, előkészítő munka előzte meg, mivel határon túli területre készültünk, így nem vihettünk magunkkal például a szokásos élelmiszer mennyiséget. Már a tábor előkészítésében nagy segítséget nyújtottak a kárpátaljai testvérek, különösen Zán Fábián Sándor Főtiszteletű Úr, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke. A sok előkészítő munka meghozta gyümölcsét, hiszen az idei évben talán az eddigi legtartalmasabb, legszínesebb vízitúrán vehettünk részt.

Július 21-én huszonnégyen indultunk reggel öt órakor Nyáregyházáról Tiszabecsre, ahol a gépkocsikat a parókián hagytuk, majd az időmegtakarítás reményében gyalog keltünk át a ha-táron. A viszonylag gyors határátlépés után a kárpátaljai testvérek által szervezett busz várt, ami elsőként Técsőre, majd Bustyaházára vitt minket. A határon négy kárpátaljai srác csatlakozott hozzánk, akik Mezőváriból érkeztek és velünk eveztek egészen Tiszapéterfalváig. Miután megérkeztünk Técsőre, találkoztunk az ottani gyülekezet fiataljaival. Az összebarátkozásunk olyan jól sikerült, hogy három fiatal innen is csatlakozott hozzánk két napi evezés erejéig. Túránkat másnap Bustyaházáról kezdtük. Az első nap rájöttünk, hogy a Tisza felső, sebes szakasza bizony még nagyobb tiszteletet kíván, mint a jól ismert, alföldi szakaszok. Már az első tíz kilométeren több zúgó tarkította a medret, amivel még a legtapasztaltabb kormányosoknak is komoly fejfájást okozott. A hajót sokszor elég nehéz volt irányítani az összeszűkülő, sekély, kavicsos részeken, pláne, ha a hullámoktól megriadó legénység félelmében úgy ugrott ki a ha-jóból, hogy evezőlapátjával az előtte ülőt is a vízbe lökte. :-) Több hajónk kívülről és belülről is alaposan vizes lett. Az első kalandos tíz kilométer után végül Visken kötöttünk ki, ahol meglátogattuk a hagyománytiszteletéről híres gyülekezetet. A közösség lelkipásztorától meghallgattuk a gyülekezet és a templom színes történetét, illetve a viski emberek különleges beszédét és történetét, majd másnap – vasárnap – istentiszteleten vettünk részt.

A kárpátaljai emberekre jellemző vendégszeretetet itt is megtapasztaltuk, amikor az egyik testvér (Hánka Tibor) saját költségén ellátott minket ivóvízzel a következő napokra és mindannyiunkat meghívta egy-egy üdítőre, meleg ételre. Bustyaházán csatlakozott hozzánk Nagy Barna, aki a túránk teljes kár-pátaljai szakaszán gondoskodott a csomagjaink szállításáról és a szükséges élelmiszerek be-szerzéséről. Következő megállónk a Kölcsey Ferenc verséből ismert Huszt volt. Különleges élmény volt megcsodálni a kanyargó Tiszát a várból és közben Kölcsey sorain gondolkodni. Másnap tovább eveztünk Nagyszőlősre, ahol szintén megismerkedtünk, beszélgettünk az ottani fiatalokkal. Estére nagy vihar kerekedett erős széllel és esővel, de az Úr gondoskodása kézzel foghatóvá vált, hiszen a villámok és a lezuhanó faágak elkerültek minket. A másnapi meg-állónkat, Tiszapéterfalvát meglehetősen viszontagságos úton (vízen, sáson, és mocsáron) értük el. Talán helyesebb az „út” szót használni, hiszen a holtág utolsó néhány száz méterén, amelyen megközelítettük a települést a víz csupán húsz centiméter mély volt, és a buja növényzettől gyakorlatilag nem látszott. A kenukat tehát húzni, vonni kellett, amely nagyon fárasztó volt. A fáradtságot azonban gyorsan elfelejtettük mikor megérkeztünk a tiszapéterfalvai vi-dámparkhoz, amelyet az ottani gyülekezet gondnoka (Illyés István) tart fenn.

Érkezésünkkor százhúsz mosolygós gyermek, az Élő egyház műsor munkatársai és kamerái, majd pedig finom szendvicsek és üdítő fogadott minket. Az Úr gondviselése ismét megmutatkozott, hiszen sátrainkat éppen, hogy fel tudtuk állítani a dodzsem pályán, amikor elkezdett szakadni az eső. Rögtönzött bibliaóra keretében osztottunk ki a gyerekeknek 60-70-szilikon karkötőt, amely a reformáció e jeles alkalmára készült. A vacsora után Kárpátalja Püspöke Zán Fábián Sándor és az illetékes esperes Hunyady Attila látogatott meg és közös, tartalmas beszélgetés alakult ki.  Az estét sem töltöttük unalomban, hiszen a mezővári srácok elbúcsúztatásának alkalmából egyikük, Kovács Dani édesapjával és testvéreivel olyan népzenei koncertet adott, hogy egyikünkben sem maradt kérdés, miért Ő nyerte meg a Fölszállott a Páva legjobb határon túli produkciójának járó elismerést. Másnap Tiszabecsen gyalogosan keltünk át a határon, majd egészen a Túr Szatmárcseke előtti torkolatáig eveztünk. Az előző napok fáradalmait itt pihenhettük ki, másnap nem eveztünk, hanem pihenőnapot tartottunk és megnéztük a diófa kopjafáiról híressé vált szatmárcsekei temetőt, Móricz Zsigmond szülőházát, illetve a tiszacsécsei református templomot. Vízitúránk utolsó állomása Tivadar volt, ahol a kemping árnyas fái alatt szedtük csokorba a tábor élményeit, tartottuk meg az újoncok avatását és a hagyományos táborzáró sütögetést. A rengeteg látnivaló és vízen, illetve parton szerzett élmény mellett túránkat végig kísérte a Reformáció lelkisége. Minden este áhítatot tartottunk és lelki énekeket énekeltünk a „velemjáró” alapján, ami a napi ige és ének mellett Luther Márton, Kálvin János, Huldrych Zwingli rövid életrajzát és munkásságát, valamint a Vizsolyi Biblia keletkezési körülményeit is bemutatta.

A túra szépségeiért, a csapatunk megőrzéséért egyedül Istené a dicsőség!

Biró Tamás