Ökumenikus imahét

Ökumenikus imahét alkalmain találkozhattak a faluban élő Római Katolikusok, Evangélikusok és Reformátusok. A 2014.-évben a Kanadai Keresztyének közössége állította össze a liturgiát, igéket, koncepciókat, hogy a világ minden keresztyén közösségében az általuk készített füzetecske alapján imádják és tiszteljék az Istent estéről - estére.    Az első este a Római Katolikus templomban prédikáltam és a helyi gyülekezet volt a házigazda, Antal András vezette a liturgiát, majd az alkalmat követő agapét, szeretetvendégséget. Jó dolog közeledni egymás felé, az Istentiszteleti alkalmakon is, megismerni a másik felekezet énekeit, közösségi helyét, annak tagjait. Jó dolog vendégnek lenni olyan helyen, ahol szeretettel várják az embert. Ahol készülnek a vendégek fogadására, ahol serénykednek kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, hogy a másiknak kedvezzenek. A második este a Református – Evangélikus templomban gyülekeztünk össze, mikor az Evangélikus gyülekezetből Selmeczi Lajos prédikált és a Református gyülekezet volt a házigazda, jómagam vezettem a liturgiát.

Az alkalom után a Református gyülekezet várta nagy szeretettel a másik két felekezet tagjait agapéra, szeretetvendégségre. A Református asszonyok szorgoskodtak, süteményeiket hozták és kínálták, meleg tea és forralt bor kíséretében. Az emberek beszélgettek egymással a terített asztal felett, örvendeztek egymásnak. A harmadik este a Református – Evangélikus templomban a Római Katolikus gyülekezetből Antal András prédikált és az Evangélikus gyülekezet volt a házigazda, Selmeczi Lajos vezette a liturgiát. Hallhattunk egy műsort az Evangélikusok kis közösségétől, énekszóval és versmondással. A harmadik este kicsit elhúzódott, a templomban, sajnos így én már nem tudtam részt venni az agapén mely az Evangélikus gyülekezeti házban volt. Ismerve az Evangélikus testvéreket, biztosan nagy szeretettel és gazdagon terített asztallal várták a másik két felekezet tagjait. Jó dolog az ökumenizmus, az egymás felé való közeledés, a legtöbben ezt érezzük és teszünk azért, hogy ezek az alkalmak létre jöhessenek. Vannak bizonyára mindhárom felekezetben néhányan, akik úgy élik meg, mintha a másik felekezettel közösen végzett liturgia egyfajta,,szentségtörés’’ volna, hiszen a hitvallásaink, szokásaink, különböznek. Az a néhány vakbuzgó ember, az a néhány fanatikus, vagy otthon marad ilyenkor, vagy nemtetszését fejezi ki az alkalom után. Találkozunk ilyen emberekkel, de a szigoruk és keménységük mögött szinte minden esetben nem a vallásuk, hitük féltését érzem ki, hanem a szeretetlenségüket, féltékenységüket. A szeretet nélküli, vakbuzgó embernek, szinte lehetetlen elmagyarázni, hogy nem kell nekünk a másik felekezettől átvenni szokásokat, liturgiai elemeket, egyszerűen elég tiszteletben tartani, elfogadni azt, hogy úgy is lehet hívő életet élni. Belátni azt, hogy Isten országába nem csak a saját felekezetünk tagjai juthatnak be, hanem minden keresztyén ember, aki hisz Jézus Krisztusban és hajlandó követni Őt. A vakbuzgókkal, fanatikusokkal, minden korban meg kellett küzdenie az Egyháznak, több, kevesebb sikerrel. Nincs ez másként ma sem. Az ökumenizmus nem mos össze vallásokat, egyszerűen megtanít tisztelni és elfogadni. Toleranciára tanít, vallási toleranciára. Szükség van rá egy olyan faluban, ahol vérre menő csaták folytak a múltban azon, hogy a gyereket milyen vallás szertartása szerint keresztelünk meg, vagy melyik felekezet lelkésze adja és közvetíti Isten áldását a házasságkötés alkalmával. Tudjuk, hogy szükség van ökumenizmusra a világban, a faluban, de szükség van minden családban, szintén a vallási toleranciára is. Isten adjon bölcsességet a felekezetek tagjainak és vezetőinek, hogy képesek legyünk közös jövőt építeni.

Kelemen Norbert Református Lelkész.