Összefogás
Virágvasárnap délelőtt mindhárom gyülekezeti részünkbe kitettünk egy külön perselyt, a Kárpátalján, Mezőváriban épülő gyermekotthon javára, ahol testi és szellemi fogyatékos gyermekek nappali foglalkoztatóját szeretnék beindítani. Virágvasárnap délután 16.00-órakor a Nyáregyházi egészséges gyermekek a Kárpátalján élő fogyatékkal élő gyermekek javára egy húsvéti műsort készítettek. Örömmel és izgalommal készültek, a maguk kis jelmezében, várakoztak arra, hogy verseiket, szerepeiket elmondhassák. Kelemen Norbert Lelkipásztor nyitotta meg Igeolvasással, közös énekléssel a délutáni alkalmat. Megnéztük projektorral a Debrecen Nagytemplomi Gyülekezet kisfilmjét 8-percben, melyet Mezőváriban forgattak.